Agressziómentes jövőnk érdekében

Az elmúlt években egyre fokozódik a magyar közoktatásban az agresszivitás. Számtalan megdöbbentő esetről szerzünk tudomást. A hír szenzációnak számít. Gyakori jelenség azonban, hogy túlzások is megjelennek ezekben a hírekben.

Agresszív lett a magyar közoktatás? A tanárok nevelési attitűdjével vannak bajok? A felgyorsult életünk egyenes következményeként kell számolnunk a kortünettel? A társadalmi „bajok” generálják a feszültséget a felnövekvő generációban? Az információk sokaságában, a rosszul értelmezett liberalizmusban keressük az okokat? Hétköznapi gondjaink fokozzák a türelmetlenségünket?

Megszámlálhatatlan kérdést tehetnénk fel és a kérdésekre akár igen, akár nem válaszok születnek, a tény, az tény marad. A problémakör nem is olyan egyszerű.

Emlékezetemben élénken megmaradt, hogy a pályám kezdetén milyen megítélés alá estek a „kulcsos gyerekek”. A lakótelepek jelensége volt. A szülők dolgoztak, a nagyszülők külön éltek, a gyermek felügyeletét nem tudták megoldani a családok. A napköziotthon csak a kisebb gyermekeknél jöhetett számításba. A nagyobbak kikönyörögték a szabadságot. A tanítás után otthon készültek fel a következő napi tanórákra. A szülők részéről a megelőlegezett bizalomnak lényegesen nagyobb jelentősége volt. Szó sincs arról, hogy az akkori gyermekek „jobbak” voltak. A bizalomnak volt nagyobb súlya a nevelésben.

Ma, amikor beszélgetek a tanítványaimmal, kiderül, hogy éppen ezt hiányolják. Ha nem is fő oknak jelölik meg azt, hogy napokig nem találkoznak a szüleikkel, de ott rejtőzik a gondolatok mögött: nem ismerik a szülők elvárásait, sok esetben jellemezni sem képesek a családtagokat. Meglepődöm, amikor szótlanság, zavartság a válasz, ha megkérdezem: milyen ember az édesapád?

A bajok eredete ide nyúlhat vissza. Felületessé változtak a családi kapcsolatok. A pénzhajszolás, a megélhetési gondok elterelik a figyelmet a lényegről, az együttlétről, a beszélgetésekről, a családtagok napi történéseiről. Megdöbbentő tény, de nem ismeri egymást apa és fia.

A korosztályi összetartozás más elveken szerveződik. Életkori sajátosság 12-15 éves korban, hogy a balhé kedvéért, bármit megtesznek egymás közelségében. Nincs jelen a visszatartó erő és a kontroll. A serdülők, ebben a korban még nem számolnak a következményekkel. Az őrült tetteket bátorságuk, merészségük kimutatása érdekében hajtják végre. Sorozatosan megússzák a felelősségre vonást, ami még jobban legátolja a természetes félelmet, a morális kontrollt. Eljutnak arra a szintre, amikor már nincs visszatartó erő, szokásukká rögzül, hogy bármit, bárhol megtegyenek. Így fokozódik az anarchia a tanítási órákon is. A tanár a tekintélyét veszíti el, ha azonnal nem fojtja csírájában vissza a jelentkező renitenciát.

A szólás szabadsága

Rosszul értelmezzük a demokráciát. Amikor véleményt alkotunk, egy dolog vezérel bennünket: formába öntés nélkül, a pillanatnyi gondolatok ösztönszerű áramoltatásával közöljünk valamit. Nincs a közlésünkben sem tapintat, sem méltóság. Lényegtelenné vált az, hogy megbánthatjuk a másik felet. A média specializálódott arra, hogy provokatív dialógusokat közöljön. Ebben a környezetben nőnek fel gyermekeink. A magyar nyelv választékossága nem tükröződik vissza az írott sajtóban. Mindez kedvezőtlenül befolyásolja a gyermekek nyelvi fejlődését. Egymás között igénytelenül, felkapott durvasággal kommunikálnak. A stílusra sem ők, sem a környezetük nem figyel. Nagykorúságnak tűnik, ha az obszcén szavak a kötőszó szerepét töltik be beszélgetéseikben. A beszéd pedig, a gondolataink kifejező eszköze. A durva szavak, durva gondolat-, és érzelemvilágot teremtenek, ami az agresszív megnyilvánulások jellemző formája. Véleményem szerint a gyermek környezetének felelőssége az, hogy tudatosan ügyeljen a kommunikáció minőségére. A szólás szabadságának nem törvényszerű velejárója a beszéd igénytelensége.

Egyre többször találkozom meghökkentő személyiségű pedagógusokkal. Meglehet, konzervatív a felfogásom abban, hogy a tanári példamutatás meghatározza a jövő nemzedékének viszonyulását a környezethez, a társadalomhoz. Ha a pedagógusban békétlenség van, nap mint nap ezt tapasztalja meg a tanítványa is. Ha a tanár intrikus, neveltjei átörökítik a tulajdonságot. Az agresszív pedagógus frusztrált nevelési környezetet teremt. A következetességet mellőző tanár tanóráin általános az anarchia jelenléte. A pedagógusi tekintélyt nem tanítják a főiskolákon, egyetemeken. Azt mindenki magának vívja ki, sokszor igazi megpróbáltatások árán. A tekintély erény, ami a következetesség, a bizalom, a megértés, a saját hibáink felvállalása, a feltétel nélküli elfogadás és természetesen a tudás kötőszövete. Miért várjuk el, hogy a tanuló kikapcsolva hagyja a mobiltelefonját, ha a tanári asztalon, vagy a táskában a tanítási órán többször is megcsörren a pedagógus telefonja? A közoktatási törvény előírja, hogy a tanítási órákat megzavarni nem lehet. A belső zavarra, ez ugyanúgy érvényes… mert „a példa embert szül”. A kölcsönös elvárások csak akkor valósulnak meg, ha magam is megteszem azt, amit elvárok.

Büntetés, intő? vagy konszenzus?

Megkülönböztetünk iskolán belüli és az iskola falain kívüli konfliktusokat. A megoldás nélkül maradt konfliktusokra jellemző, hogy továbbgyűrűznek és elmélyülnek, egyre nagyobb közösségben eredményeznek megosztottságot.

Iskolán belüli konfliktusok

Az osztályközösségeken belüli rangsor felállítása a tanulói teljesítményt kedvezően befolyásoló pedagógiai módszer. Ennek analógiájára születik a tanulók körében a tekintélyrangsor. Ebben az esetben már nem egy pozitív irányú ösztönző rendszer működéséről, hanem félelemkeltésről, zaklatásról beszélhetünk. A kiválasztás szempontja az erőfölény. A tanulásban gyengébben teljesítő tanulók a közösségben gyakran ilyen módon nyerhetnek tekintélyt társaik körében. Sajnálatos, hogy a módszerük a félelemkeltés. Ha a tanári odafigyelés elmarad, akkor a legdurvább megjelenési formákkal számolhatunk. Az osztályközösség egységét kizárólag a rendszeres beszélgetésekkel, a tényleges odafigyeléssel őrizhetjük meg. Amint tapasztaljuk a negatív rangsoralkotásnak a jeleit, az elmélyülő konfliktust csak azonnali közbelépéssel előzhetjük meg. A negatív rangsor élén álló tanuló is rendelkezik valamilyen pozitív tulajdonsággal, végleges megoldást akkor remélhetünk, ha az elmarasztalás mellett vagy helyett, ezeknek a pozitív tulajdonságoknak a megerősítését részesítjük előnyben.

A tanár-diák konfliktusok napjainkban kiéleződtek. Amíg a korábbi évtizedekben létezett a feltétel nélküli tanári tekintély, ma egyre durvább esetekről kapunk hírt a magyar média által. Valóban megváltozott a tanári tekintély megítélése? A tanulók információszerzése nem korlátozódik csupán a tanítási órákra. Nagyon sok esetben egy-egy témakörben rendkívül tájékozottak. A nemzetközi szakirodalom beszámol a terjedő, tanárellenes, internetes mobbingról. A tanulók, ha nem nyeri el a tetszésüket egy-egy tanári döntés, akkor változatos formában, az interneten keresztül rágalmazásba, meggyalázásba kezdenek. Az anonimitásra lehetőséget ad a korszerű elektronikus technika, így az elkövetők személyére nem derül fény. Érthető, hogy a félelem erősödik a tanárokban, elnézőbbek lesznek a kellemetlenségek elkerülése érdekében.

Nem tartom szerencsésnek, hogy a felmerülő, kialakult konfliktusokat, a házirend megsértését, kizárólag büntetéssel rendezzük. Ha valamiben, hát ebben a kérdésben lenne szerepe a preventív módszereknek. Mindig ítélkezünk! Meglepődünk, és érthetetlenül tapasztaljuk a tanulók válaszreakcióit. Mi magunk, pedagógusok is emeljük a belső feszültségi szintet, majd csodálkozunk, hogy a tanulók megtorlása a szemtelenségtől egészen az agresszivitásig fajul. Beszélünk munkahelyi mobbingról. A folyamat a közoktatásban is hasonló, csak bipoláris az iránya. A támadás és a védekezés ciklikus folyamat, amire az elmérgesedési viszony a jellemző. Elfelejtünk „tiszta lapot” adni egy-egy konfliktus után. Elfelejtjük, hogy a nevelésnek éppen az a lényege, hogy az egyes értékeket, normákat a tanítványaink elfogadják, majd ezek gyakorlással a személyiségjegyeikbe beépüljenek. A konfliktusok megoldásában az intők, beírások, fegyelmi tárgyalások nem segítenek, ellenkezőleg, éppen gátolják a nevelés hatékonyságát.

Gyakran, már az első konfliktus megoldását elrontjuk. Azonnal, hatalmi szóval intézkedünk. A prevenció éppen azt jelentené, hogy megelőzzük a konfliktusokat. Amíg azon a pedagógiai felfogásunkon nem változtatunk, hogy a büntetést tekintjük az egyetlen konfliktusrendezési megoldásnak, számolnunk kell az iskolai agresszivitás mértékének, súlyosságának fokozódásával. Törvényszerűség, még akkor is, ha ez a kijelentésem az olvasóban felháborodást vált ki.

Prevenció

Felmerül a kérdés, megelőzhető-e az utóbbi években egyre gyakrabban előforduló iskolai agresszió? Mai társadalmunkban általános a feszültségek jelenléte, környezetünkben ezek minősége, mennyisége állandóan változik. A családokban ezekre a feszültségekre adott válaszok első számú kárvallottjai a gyermekek. Elmarad az odafigyelés, a kontroll, elmaradnak a beszélgetések. Gyermekeink szinte állandóan frusztrációs környezetben élnek. A társadalmi feszültségek megoldásában reménykednünk hiú ábránd. A szülők terheinek csökkenésére nem számíthatunk. Egyetlen prevenciós tényezőként jöhet számításba, ha pedagógiai módszereinket változtatjuk meg.

Keveset beszélgetünk tanítványainkkal. Nem ismerjük a viselkedésüket meghatározó személyiségjegyeiket. Elolvassuk a pedagógiai vagy a pszichológiai szakvéleményt, kialakítjuk azt a képet, amit a szakvéleményben olvasunk. Meglehet azonban, hogy csak időszakosan álltak fenn a negatív személyiségjegyek az adott tanuló esetében. Nem számolunk azzal a lehetőséggel, hogy egy új közösségben ezek a jegyek spontán mérséklődhetnek. Ha az első találkozáskor elegendő időt fordítunk az ismerkedésre, a megismerésre, akkor alkalmunk adódik arra, hogy magunk tapasztaljuk meg, milyen erősséggel vagy gyengeséggel rendelkeznek a tanulók. Az első találkozáskor tisztázhatjuk a kölcsönös elvárásokat.

A magyar közoktatásban mellőzzük a megállapodásokat. Az iskolai házirendek tilalmak gyűjteményei. Annak elolvasása, megértése még nem azt jelenti, hogy a tanuló az életkorának, osztályfokának megfelelően alkalmazza is a szabályokat. A szabálytudat kialakulása hosszú gyakorlási folyamat. Ha csupán a tilalmakkal akarjuk a megfelelő viselkedést, magatartást garantálni, anarchikus állapotra számítsunk.

Tanulóink információszerzése megváltozott. Az agresszióra épülő filmek, az internet, és új zenei irányzatok jelenlétében nőnek fel. Az élményeiket kizárólag egymás között beszélik meg. Ha nem kapnak lehetőséget, hogy velünk is megosszák gondolataikat, akkor nincs alkalmunk a téves felfogások korrekciójára. Azok a durva elemek rögzülnek bennük, amelyeknek egyenes következménye az agresszivitás. Jó balhéként indul, majd szokássá alakul, de a rendszeres beszélgetésekkel megelőzhető ez a folyamat. Az elfogadásnak nem a tilalmi környezet kedvez, hanem a vélemények elmondása, ütköztetése, az érvelés. Az intőkkel nem érvelünk, hanem szankcionálunk.

A beszélgetések alkalmat is jelentenek ahhoz, hogy alaposan megismerjük tanítványainkat, tájékozódjunk életfelfogásukról. Az osztályfőnöki órák erre alkalmatlanok. Az őszinte megnyilvánulásokra csak egyéni, vagy kiscsoportos formában számíthatunk. Az osztályszintű megbeszélésekben ott rejtőzik a szereplési vágy. A meghitt, oldott légkörű beszélgetések őszinteségre ösztönöznek. Ha jól irányítunk, magunk is meglepődünk az eredményen: a kezdeti zavartság után, gördülékeny, nyílt társalgás részesei leszünk. Ezekben a beszélgetésekben mindig megértő vagyok, de annak is hangsúlyt adok, amivel nem értek egyet. Ez, egy újabb beszélgetés témáját képezheti.

Hajlamosak vagyunk, megbotránkozni a tanítványaink öltözködésén, túlzott divatkövetésén. Nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a külsőségeknek, mint amennyit kellene. Mikor próbálja ki magát a fiatal, ha nem ebben az életszakaszában? A kirívó öltözködés nem a jellemének, hanem a viselkedésének a fokmérője. Íme, az újabb ütközési lehetőség, amikor a tanulói ellenállás még nagyobb mértéket ölt. A tanuló megnyilvánulása könnyen átcsap az agresszivitásba: majd megmutatom én, hogy akkor is azt veszek fel, amit akarok! Ismét a tiltás az, ami helytelen nevelési módszer. Az ízlésformálás nem azonos azzal, hogy meghatározom a tanítványaim öltözködését. Hosszú folyamat következménye, hogy hallgassanak ránk, elfogadják a véleményünket.

Konszenzus

Ha ilyen apró dolgokon múlik a nevelés hatékonysága, akkor miért fajulnak el egyre több közoktatási intézményben a fegyelmi kérdések, miért éleződik ki ennyire élesen a tanár-diák ellentét.

Az életünk apró és nagy dolgok sorozata. A folyamat elemei közül a kisebb történések száma a gyakoribb. Az életünkben is ezek által jutunk el egy-egy „nagy állomáshoz”. Ezek minősége, az apró cselekedeteink, döntéseink függvénye. A folyamat konszenzusok eredménye. Ezért nem lehet közömbös, hogy a tanulóink milyen nevelési környezetben nőnek fel. Megváltozott a világ, ezzel együtt változnak (!) a nevelési módszerek. Ebből következik, hogy az egy évtizeddel ezelőtt még oly hatékony nevelési módszereink felülvizsgálatra szorulnak. A felgyorsulás, a jelen társadalmi környezete, annak összefüggései, hibái és erényei azonnali reagálást sürgetnek a pedagógiától. Alkalmazkodnunk kell jelenünk magyar sajátosságaihoz.

A feszült társadalmi légkörben konszenzus nélkül ne reméljük az iskolai agresszivitás fokozódásának megszűnését. Napjainkban a szülők, a tanárok feszültségének mérséklődésére nem számíthatunk, pedig tanítványainknak éppen most lenne a legnagyobb szüksége a tartalmas, felmerülő kérdéseikre választ adó beszélgetésekre. Azok az erős sajtóvisszhangot generáló történések, amelyek egy-egy kirívó, szélsőséges eset után kapnak szárnyra, lassan ilyen szempontú társadalmi megosztottságot is eredményeznek. Konszenzust kellene kötnünk, szülőknek és tanároknak. A kialakuló helyi vagy eseti feszültségeket nem elméleti, hanem gyakorlati azaz, az iskolafalain belül kellene az érintett felek bevonásával rendeznünk. A média szenzációéhsége nélkül, az egyezség, a konszenzus elvei alapján. Nem másért, mint az agressziómentes közös jövőnk és a közoktatásunk minőségének javulása érdekében.

Juhász Ildikó

gyógypedagógus
közoktatási szakértő

Forrásanyag: akövetkező web oldaLRÓL:http://humanorientacio.hu/index_elemei/agressziomentes.html